Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 27 találat

lapozás: 1-27

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Méri István

1992. április folyamán

Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./

2002. szeptember 11.

Petrillán az utóbbi tíz esztendőben közel hétszázzal csökkent a magyarság létszáma. A református egyházközségbe az idén új lelkész érkezett, Májai Varga Zoltán, aki megpróbálja megmozgatni az apadó gyülekezetet. Varga Vince római katolikus plébános már közel hat éve tevékenykedik ugyanilyen elszántsággal. Tavaly sikerült új RMDSZ székházat avatni. Dezméri István elnök vezetésével, és Hegyi Miklós támogatásával a megye egyik legszervezettebb, legaktívabb RMDSZ-szervezete működik Petrillán. Az iskolába még nehezen megy a gyermektoborzás. /(GBR): Erősödik a petrillai magyar közösség. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./

2003. szeptember 1.

Sáromberkén aug. 30-án felavatták a Néprajzi-Falutörténeti Múzeumot. Vajda András és Orbán János megálmodták és megvalósították álmukat a református egyház által felajánlott egykori iskolaépületben, amelyet a helybéliek segítségével rendbehoztak. Dr. Keszegh Vilmos tanszékvezető egyetemi tanár mondott beszédet. A megnyitót követően Lokális történelmek elnevezéssel konferenciára került sor a sáromberki kastély dísztermében. Itt számos kiváló előadás hangzott el Teleki Domokos levelezéséről (dr. Viczián István, Budapest), A sáromberki Teleki kriptáról (Orbán János, Sáromberke), A sáromberkiek részvételéről a szabadságharcokban (dr. Szabó Miklós, Marosvásárhely), Az 1868-as oktatási törvény hatásairól a helybeli felekezeti oktatásra (Berekméri István, Sáromberke), a helybéli Köblös Elek pártvezér vitatott egyéniségéről (Nagy Domokos, Sáromberke), A Maros menti harcokról 1944-ben (Berekméri Árpád Róbert, Marosvásárhely) valamint az első és második világháborús dokumentumok néprajzi vonatkozásairól (Vajda András, Sáromberke). Szeretnének a frissen létesült múzeumban egy régiós kutatóműhelyt létrehozni. /Korondi Kinga: Múzeumavatás és konferencia Sáromberkén. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./

2005. november 7.

1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén föld alatti illemhely építéséhez láttak. Az illemhely földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János összegyűjtötte ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is. Hitelesítő ásatásra azonban csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. A föld alatti illemhelytől néhány méterre délre, 2,6 m mélyen 14 sírt tártak fel. Az elhunytakat valamennyiben fejjel nyugat felé helyezték el, vagyis keresztények voltak. St. Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, P. Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány méterrel nyugatra, 1969-ben néhány méterrel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Tulipános korlát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

2005. november 24.

Egy hónapja elkezdték a javítási munkálatokat Kolozsváron a főtéri illemhelyen. Egy-másfél méterrel kiszélesítették az alapozást, közben középkori leletekre bukkantak. Négy középkori sírhelyet és emberi csontokat találtak – nyilatkozta Cosmin Rusu régész, a kolozsvári Történeti Intézet munkatársa. Egy érdekes bronz hajdíszt is találtak, amelyből elég pontosan meg lehetett állapítani a lelet „életkorát”: a XII. század végéről vagy a XIII. század elejéről származik a csontváz és a négy sír. A csontokat az intézetbe szállították, amelyet a kolozsvári rendőrség lefoglalt bűnügyi elemzések elvégzésére. Hiába hangoztatták, hogy ez esetben még a bűntény lehetősége sem áll fenn, elvitték, majd értesítettek, hogy a koponyát Bukarestbe küldték. Méri István magyarországi régész több mint fél évszázaddal ezelőtt már kutatást végzett itt. Ennek eredményeként a szakemberek tudták, hogy a Főtérnek ezen a részén, még a Szent Mihály-templom felépítése előtti időszakban temető volt. Arra a kérdésre, hogy van-e lehetőség az ásatások folytatására, a régész jelezet, egyelőre csak előzetes kutatásról van szó és nincs pénz. /Nagy-Hintós Diana: Középkori csontvázra és sírokra bukkantak Kolozsvár főterén. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

2006. június 10.

Dezméri István Petrillán az egyetlen magyar tanácsos, aki mindent megtesz a magyar közösség támogatásáért. A magyar egyházaknak sikerült 90 millió régi lejt elkülöníteni a helyi költségvetésből és 20 számítógéppel szerelték fel a magyar tagozatos iskolát. Az 5–8. osztályos petrillai magyar gyermekek Petrozsényban tanulnak, a Jézus Szíve Iskolában, emiatt a petrozsényi önkormányzat nem támogatja az iskolát, a petrillai meg azért nem, mert az épület más városban van. Dezméri elhamarkodott lépésnek tartja, hogy a petrillai V–VIII. osztályt beköltöztették Petrozsényba. Ráadásul a petrillai közösség sokkal életképesebb. Itt önerőből sikerült fenntartani a magyar oktatást, mert házról házra járnak minden évben gyereket toborozni. Most már, sajnos, tényleg nincs magyar gyermek. De Petrozsényban három és félszer több a magyar lakosság, mégis csak külső segítséggel sikerült újraindítani a tavalyelőttre teljesen leépült iskolát. /A cél az életképes közösség megtartása. Beszélgetés Dezméri István petrillai RMDSZ-tanácsossal. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./

2006. július 15.

1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén földalatti illemhely építéséhez láttak. A munkálatok során négy középkori sírra bukkantak. A feltáráson dolgozó egyik régész szerint az egyikben talált S végű bronz hajpánt alapján XII. század végi, XIII. század eleji szász sírokról van szó. Valójában ezek XI. századi, XII. század eleji magyar sírok voltak /a szászokat V. István a tatárjárás után telepítette Kolozsvárra/. Az illemhely egykori földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is összegyűjtötte. Hitelesítő ásatásra csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. Ekkor 14 sírt tártak fel. Stefan Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, Petre Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány m-rel nyugatra, 1969-ben néhány m-rel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. A terület – az 1995-ben a Ferenc-rendi klastrommal szembeni ásatás leletei alapján is – az Óvárban akkor már létező Kolozsvár-csíra temetőjének része volt. A feltárás alapján a város e részén az első emberi település az újabb kőkorból való. Utána hiányzik a bronz- és a vaskor nyoma. A római réteg és a magyar temető között nem került elő közbeeső emlékanyag, bizonyítva, hogy a rómaiak kivonulása és a magyarság megjelenése között itt nem volt jelentősebb élet. A két réteg közti néhány tüzelésnyom az egykori római település romjai közti ideiglenes, népvándorlás kori meghúzódásra utal. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Kora középkori sírok a Főtéren. Kolozsvár – közelről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

2007. október 20.

Kolozsvár főterén a Bánffy-palota felújítási munkálatainak első lépése a régészeti feltárás elvégzése. Eddig a XVIII. század közepére datálható mészégető kemence került elő, valamint egy középkori ház boltíves pincéje és alapzata, középkori ajtó- és ablakkeret darabok, illetve apró tárgyak, bronzérmék, veretek, vaseszközök és kerámiák. A Főtéren több ásatást végeztek, ezek közül jelentős az 1942-ben Méri István és László Gyula által vezetett, amely a tér észak-keleti sarkában, a mai közvécé mellett zajlott. Akkor a korai Kolozsvár első Árpád-kori temetője került elő, amely a XI–XII. századra keltezhető, nagyjából egyidős a kolozsmonostori földvár temetőjével. Ettől a helyszíntől légvonalban 60 méterre zajlik a mostani ásatás. /Farkas Imola: Értékes régészeti leletek a Bánffy-palota udvarában. Az első lépés a tervezett átalakításokhoz a régészeti feltárás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2008. október 29.

November 6-án nyitja kapuit a háromnapos könyvvásár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétszintes előcsarnokában, jelezte Káli Király István, az eseményt szervező Erdélyi Magyar Könyves Céh vezetője, a Mentor Kiadó igazgatója. Eddig ilyen sok kiadó még nem jelentkezett a könyvvásárra. Idén sem tudják vendégül látni a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadókat, mert nincs anyagi fedezetük a részvételre. Negyvenhárom neves román kiadónak is küldtek meghívót, de nem is válaszoltak. A marosvásárhelyi román kiadóknak ingyenes részvételt biztosítanak, ők bizonyára itt lesznek. A Mentor Kiadó több új könyvvel jelenik meg. Simonfy József verseskötete az egyik, a Kővel vetett ágy. Kuriózum Molter Károly újra kiadott Bolond kisváros című novelláskötete. Néprajzi munkák is lesznek: az Emberek és kontextusok sorozatban Berekméri István András Minden poklokon keresztül című kötete jelenik meg, a sáromberki bácsi önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá. Napvilágot lát a Népmondák sorozatban a csángó Tankó Fülöp Gyugyu történeteit bemutató könyve, valamint Ozsváth Ilona Lámpások voltunk című, három udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét tartalmazó kötete. Remélhetőleg elkészül a vásárig Makki Gergely Ökológiai gazdálkodás című könyve. Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című vásárhelyi kronológiája is kapható lesz. Készül Barabás László néprajzkutató 700 oldalas könyve a farsangi szokásokról, valamint Tófalvi Zoltánnak az erdélyi ’56-os mártírokról szóló harmadik könyve is. -Erdélyi kiadványokkal szinte lehetetlen betörni a magyar könyvpiacra. A magyarországi boltokban az erdélyi köteteket felteszik egy magas polcra, s onnan ritkán kerülnek a vevők elé. /Máthé Éva: A román kiadók távol maradnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./

2008. november 11.

A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

2009. július 13.

Sáromberkén a faluünnep színvonalas, a település minden korosztályához szóló rendezvény volt. Fellépett a volt erdélyiekből álló budapesti Regélők Együttes. A rendezvény az eső miatt nem a szabadtéri színpadon, hanem a kultúrotthonban folytatódott. A főszervező Bakó Levente, a Patronus Pro Sarumberg elnöke volt. Könyvbemutató is volt. Berekméri István Andrásé: Minden poklokon keresztül – sajtó alá rendezte Vajda András sáromberki néprajz-szakember /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című kötetét ismertették. Az 1877-1953. között élt sáromberki Berekméri István András visszaemlékezéseket tartalmazó kéziratból és a Vajda András által írt kísérő, elemző tanulmányból állt össze a könyv. Bemutatták Sáromberke műemlék épületeit tartalmazó kiadványt is. /Berekméri Ildikó: Sáromberki falunap. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

2011. május 21.

Magyar állandó konferencia és lakossági fórum
A Téglás Gábor Iskola aulájában ülésezett a Hunyad megyei magyar állandó konferencia, melynek célja az RMDSZ és az egyházak, iskolák és civilszervezetek, egyenlõ partnerek közötti együttmûködés, amely állandó jellegû kell legyen, szögezte le Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke az egész megyébõl összegyûlt magyaroknak.
Az RMDSZ hamarosan széleskörû konzultációt indít Hunyad megyében is, melynek célja 4000 magyar felkeresése, véleményének kikérése kérdõívek révén. A közvélemény-kutatás aktuális másfél év nehéz kormányzati szerep után, egy évvel a következõ választások elõtt. Ezért fontos megtudni, mit is akar tulajdonképpen a magyarság, milyen célkitûzéseit kell képviselnie a politikumnak, hangsúlyozta Dezméri István, a megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke. �?szinte válaszokra kíváncsiak, ezért a konzultáció során a kérdezõbiztosoknak tilos befolyásolni a válaszokat.
Az együttmûködés elmélyítése céljából a megyei küldöttek tanácsába az egyházak részérõl Gáll Sándor lupényi lelkipásztort, a református egyházmegye esperesét, valamint Marthy Attila lupényi plébánost választották be a Dézsi Attila prefektus által levezetett gyûlésen. A pedagógusok részérõl pedig Kocsis Attilát, a dévai Téglás Gábor iskola igazgatóját. Babos Aranka, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke a Hunyad megyei magyar napok hamarosan kezdõdõ rendezvénysorozat gazdag programját ismertette, Máté Márta megyei fõtanfelügyelõ-helyettes pedig az új oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó kitételeit ismertette.
Vajdahunyadi kettõs paradoxon
Még be se fejezõdött a dévai konzultáció, amikor az egybegyûltek egy része a szomszédos Vajdahunyadra vonult, ahol a helyi magyar házban lakossági fórumra került sor. Melyen nem egészen 30 ember vett részt, viszont sokkal tartalmasabb, színvonalasabb volt, mint a két héttel korábbi hasonló dévai rendezvény. Míg Déván az egyéni problémák kerültek elõtérbe, Vajdahunyadon valóban közösségi problémákról esett szó.
Pontosabban a csángótelepiek az RMDSZ torkának estek. Jogosan, ismerte el Winkler Gyula, hiszen 21 éve megoldatlan a probléma. Amint a Nyugati Jelen többször is beszámolt róla, a kohászváros nagyrészt magyarlakta negyedében több ócskavasgyûjtõ központ, illetve használtpapír- gyûjtõközpont mûködik, noha elvileg lakónegyedrõl van szó. A nehéz kamionok állandó forgalma, a por és a zaj elviselhetetlenné teszi a szerencsétlen magyarok életét immár évek óta. Hol vannak az emberi jogok, kérdezte emelt hangon Illés Erzsébet csángótelepi lakos. A helyi RMDSZ és a prefektus tavaly márciusban megoldást ígértek, több mint egy év alatt azonban a helyzet nem javult, szögezte le Lovász János, a csángótelepiek ügyvivõje. 21 éve szinte minden intézménynél kopogtattak, számtalanszor voltak a polgármesternél, a helyi tanács ülésein, megoldás mégsem született. Mire való az RMDSZ, mert hiába van környezetvédelmi miniszterünk, EP-képviselõnk, prefektusunk, helyi tanácsosaink, sokáig országos RMDSZ ügyvezetõ elnökünk, ha a súlyos probléma nem oldódik meg. Hogyan fordulhatnak ezután a csángótelepiek bizalmáért, akik eddig mindig a tulipánosok mellett álltak, kérdezte Bíró Margit helyi lakos.
A vajdahunyadi Csángótelep tarthatatlan helyzete nemcsak a kohászváros magyarságának, hanem az egész Hunyad megyei magyarság legsúlyosabb problémája. Vérzõ seb, mely megfertõzheti a magyarság összetartását és bizalmát.
Mert a Csángótelep problémája paradoxon, méghozzá kettõs. Egyrészt két helyi tanácsossal az RMDSZ Vajdahunyadon legerõsebb a megyében. Déván csak egy tanácsosa van, a többi településen pedig egy sem. Mégis a kohászváros magyarságának élete a legkeserûbb. A másik paradoxon az, hogy a csángótelepiek türelme éppen akkor fogyott el, amikor a dolgok megmozdultak.
Dézsi Attila szorgalmazására tavaly márciusban a következõ megoldás körvonalazódott: az ominózus cégek, melyek korábban nemcsak a csángótelepiekkel, hanem a hatóságokkal is lekezelõen bántak, saját költségükön építik meg a kerülõutat, mely mentesíti a Csángótelepet a teherforgalomtól. A földterület azonban, melyen a kerülõút kellene épüljön, nem a vajdahunyadi önkormányzaté, hanem a vasúté. Elõbbi feladata lett volna a CFR-rel való egyeztetés, azonban a városvezetés nem tette meg. A prefektúra közbenjárására a CFR beleegyezett az út építésébe, sõt, a telekkönyvi bejegyzést is elvégezte, ami 2800 lejbe került, s amit szintén a vajdahunyadi önkormányzatnak kellett volna kifizetnie. Nem fizette ki, s Dézsi Attila nyomására végül a topográfiai felmérés költségét az ócskavas cégek fizették. A Temesvári Regionális Vasúti Központ elkészítette a szükséges okmányokat, a vajdahunyadi önkormányzat képviselõi azonban csak Babos Aranka helyi RMDSZ elnök és Dézsi Attila többszöri szorgalmazására vették át, hosszas késéssel. Jelenleg a kerülõút építési engedélyét kell kiadni, tanácsi határozatot elfogadni, illetve a beiktatni az utat a városrendészeti tervbe. Ezt sem tették meg, szögezte le Dézsi Attila és Babos Aranka a felbõszült csángótelepieknek. Györfi Jenõ helyi tanácsos viszont hallgatott, holott az ügy sürgetése éppenséggel a helyi tanácsosok feladata lenne. Csakhogy amikor a tanácsnál kilincseltek, Györfi nem is készült fel az ügyrõl, hangsúlyozták a felbõszült csángótelepiek. Az ügy elmozdult, Dézsi és Babos kimozdították a holtpontról, sõt ennek során a vajdahunyadi önkormányzat munkáját is elvégezték. Ez még nem bizonyult elegendõnek, a városvezetés és az RMDSZ-es tanácsosok hozzájárulása is szükséges.
Jóllehet a csángótelepiek célkeresztjébe éppen az a Babos Aranka és fõleg Dézsi Attila került, akik kimozdították az ügyet a holtpontról, Winkler Gyula kénytelen volt elismerni, hogy vonalat húzva, az RMDSZ nem volt képes megoldani az ügyet. Számos más eredményt ért el - az iskolai magyar tagozat fellendítése, finanszírozása, a magyar ház kibõvítése, a magyar nyelvû helységnévtábla - amelyek veszélybe kerülhetnek, ha a magyarság elpártol az RMDSZ-tõl, ahogy a csángótelepiek kilátásba helyezték. �?sszefogás nélkül a kilencvenes évek elejére jellemzõ nehézségek bármikor visszatérhetnek, helyettünk senki sem vállalja fel a magyarság ügyét, dolgainkat egyszerûen nem bízhatjuk másokra. Illúzió lenne azt remélni, hogy bármely román párt szívén viselné a vajdahunyadi és általában Hunyad megyei magyarság gondjait, megoldást keresne rájuk. �?ppen ellenkezõleg, válság esetén mindig a magyarok lennének az elsõ számú áldozatok, akár állami leépítéseknél is, s az oktatás helyzete aligha javulna.
A hamarosan beinduló konzultáció célja ugyanis éppen a szórványmagyarság gondjainak feltérképezése és közös megoldás kidolgozása.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2011. október 29.

Lapszemle
Hunyad Megyei Hírmondó
Az októberi lapszám szerkesztőségi cikkben ismerteti a népszámlálás fontosságát.
Winkler Gyula európai uniós parlamenti képviselőarról értekezik, milyen lesz Erdély 2020-ban, és ezért kell felelősséget vállalni. Deák Levente dévai jogász az új polgári törvénykönyvet ismerteti cikkében. Babos Aranka tanárnő a vajdahunyadi október 6-i ünnepségről ír, amelyet a vár Bethlen-termében mutattak be a vajdahunyadi V–XII. osztályos diákok az ünnephez méltó komolysággal. Ugyancsak az ünnepségről ír Kun Kriza Ilona Feketén hull a fáról a levél címűcikkében.
Pop Erzsébet Kecskés Gizella Ezüstgyopár-díjas Zsil-völgyi pedagógusról ír. Kun Árpád Bemutatjuk templomainkat címűsorozatában Piski református hajlékáról ír, a A lélek csendje címűrovatban pedig az Ige szerinti szülő-gyermek kapcsolatról értekezik. A reformáció hónapjában a protestáns egyházak kialakulásáról is olvashatunk, míg Kun Kriza Ilona Balázs Tibor vajdahunyadi festő- és szobrászművészt mutatja be. Schreiber István helytörténész a Hunyad megyei Nopcsa bárókról ír.
Kovács Szabadi Levente petrillai lelkipásztor a Petrillán tartott október 6-i ünnepségről számol be, de további Hunyad megyei kulturális eseményekről is olvashatunk. Az elmúlt időszakban rendezték a Zsil-völgyi magyar napokat, erről ír Dezméri István. Schreiber István az ötödik alkalommal rendezett őszi reneszánsz kastélyfesztiválról számol be. Az utolsó oldalon beszámoló és színes kép található az október 6-i aradi koszorúzásról. A lapot Csatlós Erzsébet szerkesztette.
KUN ÁRPÁD
Szabadság (Kolozsvár)

2011. december 19.

SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. február 9.

Dezméri István Hunyad megye új prefektusa
Dezméri Istvánt nevezte ki szerdán a kormány Hunyad megye prefektusi tisztségébe. A tisztség december 23-án ürült meg, amikor Dézsi Attilát kormányfőtitkárrá nevezték ki.
Akárcsak elődje, az RMDSZ által jelölt Dezméri István is Zsil-völgyi eredetű, Petrilláról származik. 53 éves, 2005-ös nyugdíjazásáig bányamérnökként dolgozott a petrillai bányában, majd 2008-ig kutatóként a romániai merceológiai intézetnél. A petrillai RMDSZ-szervezet alapító tagja, 2000 és 2011 között annak elnöke volt. Tavaly óta a Hunyad megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke. 2004 és 2008 között helyi tanácsos volt Petrillán az RMDSZ színeiben. Nős, feleségével és 15 éves fiával tavaly óta Déván él, fia a Téglás Gábor iskola diákja.
Prefektussá való kinevezése nyomán kilépett az RMDSZ-ből, s megyei ügyvezető elnöki tisztségéről is lemondott, mivel a prefektusok és alprefektusok köztisztviselőknek számítanak, nem lehetnek párttagok. Hivatalos beiktatására hamarosan sor kerül, amikor a kormány valamelyik minisztere vagy miniszteri rangú tagja hivatalosan beiktatja a prefektusi tisztségbe. Lehet, hogy éppen elődje, Dézsi Attila iktatja be, aki a most alakuló Ungureanu-kormányban is megtartja kormányfőtitkári tisztségét. „Örülnék, ha Dézsi iktatna be, amúgy is sok megbeszélnivalónk lenne”, nyilatkozta a Nyugati Jelennek Hunyad megye új magyar prefektusa.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2012. február 13.

Hunyad megye és a magyar közösség szolgálatában
Beiktatták a megye új prefektusát, Dezméri Istvánt
Ünnepélyes körülmények között iktatták be szombaton Dezméri Istvánt, Hunyad megye új prefektusát.
A megyeháza díszterme zsúfolásig megtelt az ünnepségre, eljött a legtöbb polgármester, megyei igazgatóságok vezetői, parlamenti képviselők, Mircea Moloţ megyei tanácselnök, Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei magyarság számos képviselője, valamint egyszerű Zsil-völgyi emberek, tiszteletüknek adva hangot, hogy újabb kiemelkedő bányavidéki személyiség került a prefektusi tisztségbe.
A beiktatási ceremóniát Dézsi Attila kormányfőtitkár végezte a kormány részéről, aki Dezméri elődje volt a tisztségben. „A prefektusi eskü kötelez, a megye, a lakosság szolgálatára, illetve az intézményekkel való együttműködésre”, üzente utódjának a kormányfőtitkár. A Zsil-völgyi, közelebbről petrillai származású Dezméri prefektusi kinevezése kettős üzenetet hordoz, azt, hogy a kormány prioritásként kezeli a bányavidéket, másrészt, hogy a maréknyi Hunyad megyei szórványmagyarság fontos tényező marad, hangsúlyozta Dézsi Attila. Aki szerint utódja helytáll, kiegyensúlyozott, tapasztalt, kitartó ember lévén, aki figyelembe veszi mások véleményét is.
Mircea Moloţ teljes együttműködési készségéről biztosította az új magyar prefektust, mindenekelőtt a megye gazdasági fejlesztése és a szociális béke megtartása céljából. Remélhetőleg Dezméri István elődje, Dézsi Attila nyomdokain halad, s minél több kormánytámogatást – beleértve az EU-s projekteket – eszközöl ki a megye számára. Ugyanakkor ne feledkezzen meg gyökereitől, a bányavidék súlyos problémáit tartsa szem előtt, üzente a liberális megyei tanácselnök.
Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke a nyitottságot és együttműködési készséget tartja fontosnak az új prefektus számára. A kompetenciával nincs gond, hiszen az RMDSZ országos és megyei szinten többszörösen bebizonyította 15 év alatt, hogy szakszerű, jól képzett embereket jelölt, akik mindig helytálltak a vezető tisztségekben. „Fájó szívvel írtam alá lemondását az RMDSZ-ből és annak megyei ügyvezető elnöki tisztségéből, értékes embert veszítettünk”, mondta Winkler. Aki a megyei tanácselnökhöz hasonlóan azt javasolta Dezmérinek, hogy Dézsi Attila nyomdokain járjon, s igyekezzen hozzájárulni a megye és a magyarság fejlődéséhez, noha a beruházások vonzása például nem a prefektus feladata. Hunyad megye lakosságának drámai csökkenése jelentősen visszaveti a megye súlyát a kormány- és EU-s finanszírozások elosztásánál, a problémák viszont maradnak.
„Megtisztelő a belém vetett bizalom. Prioritásaim a lakosság szolgálata, az átláthatóság, az intézményekkel való együttműködés lesz, vezérelvem pedig a törvényesség betartása” szögezte le az új prefektus. Természetesen a megye fejlesztése is kiemelt célkitűzés marad, Dezméri folytatni kívánja az elődje által beindított programokat, elsősorban a megye infrastruktúrájának korszerűsítését. A Zsil-völgye és a bányászat problémái azonban összetettek, nem oldódnak meg egyik napról a másikra, megfontoltan kell kezelni ezeket, hangsúlyozta az új prefektus, aki 20 éves petrillai bányamérnöki tapasztalatból közelről ismeri a Zsil-völgye problémáit. Családja támogatásában, a törvényesség tiszteletében és mélységes hitében azonban erőt talál az előtte álló kihívások megoldására, mert „a problémákat nem kerülgetni kell, hanem meg kell oldani”.
Sok sikert kívánunk Dezméri Istvánnak, hogy Dézsi méltó utódja legyen, s a megye és a magyarság büszke lehessen rá.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2012. március 6.

Lapszemle
Hunyad Megyei Hírmondó – 2012. február, 139. szám
A közéleti havilap legfrissebb számának első oldalán a főszerkesztő arról ír az új oktatási törvény kapcsán, hogy a szórványban különösen számítanak minden gyermekre. Ugyancsak az első oldal mutatja be Dezméri Istvánt, Hunyad megye új prefektusát. Deák Levente jogász rovatában ezúttal az ajándékoknak az örökségbe történő beszámításáról ír. Csatlós Erzsébet az oktatás aktuális kérdéseivel foglalkozik, de olvashatunk Winkler Gyula európai uniós képviselő sajtóirodájának beszámolóiból a közelgő választások előkészületeiről, valamint az új prefektus feladatairól. Benedekfi Dávid arról számol be, hogy Lupényban jártak a magyarországi testvérváros, Kecel képviselői. Csatlós Erzsébet ugyanakkor arról is tudósít, hogy Lupénynak nemcsak külföldi, hanem hazai testvértelepülési kapcsolata is van a szilágysági Sarmasággal. Az ötödik oldalon Kun Kriza Ilona gondolatait olvashatjuk arról, hogy kisgyermekeinket óvodába vagy iskolába írassuk-e. Ezen az oldalon László Anna és Csatlós Erzsébet különböző iskolai olimpiákról is beszámol. Takács Piroska Nagyasszonyaink sorozatában Cserei Helénát mutatja be, aki báró Wesselényi Miklós felesége és ifjabb báró Wesselényi Miklós édesanyja volt. Bemutatjuk templomainkat sorozatában Kun Árpád a sztrigyszentgyörgyi római katolikus templomról ír, másik cikkében pedig a népszámlálás ideiglenes adatai alapján térképezi fel azon Hunyad megyei településeket, ahol magyarok élnek. A hetedik oldalon még olvashatunk a sztrigyszentgyörgyi és a dévai Téglás Gábor iskolában lezajlott farsangi mulatságokról. Az utolsó oldal fényképes beszámolót közöl a dévai kisiskolások farsangi mulatságáról. Végül tudomást szerezhetünk arról, hogy március 15-én megyénk nagyobb városaiban hol és mely időpontban tartják a megemlékezéseket. A lapot Csatlós Erzsébet szerkesztette.
K. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 15.

Szép Hunyad megyénk
Megismertetni a régi világot a maiaknak
Szép Hunyad megyénk címen háromnyelvű képes albumot mutattak be szerdán a dévai művészeti galériában. Amint a címből is következtetni lehet, a kötet tizenkilencedik század végi, huszadik század eleji képeslapokból áll, amolyan kordokumentum Hunyad vármegyéről a Trianon előtti békebeli időkből.
A kötet két soproni szenvedélyes képeslapgyűjtő kollekciója alapján készült. A bemutatón jelenlévő Göncz József és Bognár Béla évek óta gyűjtik a régi képeslapokat, gyűjteményeiket földrajzi alapon állították össze, majd eldöntötték, kiadják gyűjteményüket. A sorozatban 24-ik kötet, a Szép Hunyad megyének így született.
Miért háromnyelvű az album, hiszen a képeslapok magyarázata magyarul, románul és angolul jelenik meg? Azért, hogy a többségi nemzet is tudomást szerezhessen az 1918 előtt időkről, saját szemével győzködjön meg, milyen volt az akkori világ. Erről ugyanis a románság keveset tud, a magyar időkről általában rosszat mondtak, vagy semmit, egész nemzedékeket neveltek így.
A képeslapok amolyan kordokumentumok, az akkor is multikulturális vidéket mutatják be a fényképezőlencse által, hangsúlyozta Elekes Botond Áron, Szőcs Géza magyarországi kulturális miniszter kabinetfőnöke.
Nem akarjuk bemutatni Önöknek saját hazájukat, hanem azt, hogyan látták anno a képeslapkészítők, hangsúlyozta Göncz József. Aki szerint a kötet azért készült el, mert szeretik Erdélyt. Amúgy ez a kilencedik Erdélyről szóló kötet, a Hunyad megyei mellett pedig Bihar, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékről szólók is készültek. A sorozat további kötetei a Trianon után is magyar fennhatóság alatt maradt területekről, a Felvidékről, Délvidékről és Burgenlandról szólnak.
Dezméri István, Hunyad megye prefektusa magyarul és románul köszöntötte a művészeti galériába gyűlt érdeklődőket, illetve köszönetet mondott a szerzőknek, hogy igényes munkájuk révén közelebb hozták a Hunyad megyei szórványmagyarságot saját múltjuk és hazájuk megismeréséhez.
Nyugati Jelen (Arad)

2012. május 8.

A PDL-s és RMDSZ-es prefektusok és alprefektusok leváltásáról döntött a kormány
A kormány mai ülésén döntött arról, hogy leváltja a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) összes prefektusát és alprefektusát.
Az intézkedés az RMDSZ négy prefektusát és hét alprefektusát érinti: Végh Sándor Szilágy megyei, György Ervin Kovászna megyei, Ladányi László-Zsolt Hargita megyei illetve Székely Levente Vaslui megyei prefektusok, valamint Horváth Levente-Ákos (Arad), Ambrus Károly (Brassó), Dezméri István (Hunyad), Böndi Gyöngyike (Máramaros), Bárczi Győző (Maros), Pataki Csaba (Szatmár) és Marossy Zoltán György (Temes) alprefektusok.
Forrás: Mediafax. Erdély.ma

2012. május 10.

Bárczi Győző: A magas rangú köztisztviselőket nem meneszthetik
A hétfőn mandátumot nyert szociálliberális kormány egyik prioritása a demokrata és RMDSZ-es prefektusok, illetve alprefektusok menesztése – jelentette be a keddi kormányülést követően Victor Ponta miniszterelnök.
Bárczi Győző, Maros megye alprefektusa a Népújság kérdésére kijelentette: – Várható volt, hiszen hasonló tisztogatás történt 2008-ban is. Hivatalosan nem értesített senki, én is a sajtóból értesültem a hírről. Vannak prefektusok és alprefektusok, akiket nem véglegesítettek a tisztségükben. Azokat tényleg leválthatják egy tollvonással. Engem azonban a törvény értelmében csak áthelyezni tudnak, mert magas rangú köztisztviselő vagyok. Egyszer már keresztülmentem ezen, a kormány főtitkárságán dolgoztam. Gondolom, kapok majd feladatot. A magas rangú köztisztviselőket törvényellenes lenne egyszerűen kirúgni politikai alapon… Voltam én már kormánybiztos, úgy hogy ez van – nyilatkozta Bárczi Győző.
Az RMDSZ-nek az ország 11 megyéjében öt prefektusa és hat alprefektusa van: Arad: Horváth Levente (alprefektus), Brassó: Ambrus Károly (alprefektus), Hargita: Ladányi László (prefektus), Hunyad: Dezméri István (prefektus), Kovászna: György Ervin (prefektus), Máramaros: Böndi Gyöngyike (alprefektus), Maros: Bárczi Győző (alprefektus), Szatmár: Pataki Csaba (alprefektus), Szilágy: Végh Sándor (prefektus), Temes: Marossy Zoltán (alprefektus), Vaslui: Székely Levente (prefektus).
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

2013. június 1.

Ásatás a Ferenc-rendi zárda udvarán
Még a télen a Ferenc-rendi zárda udvarán régészeti feltárás kezdődött. Néhány hónapig feltűnés nélkül folytak a munkálatok. Áprilisban azonban nagy érdeklődést kiváltó hír kapott szárnyra: két, kéz a kézben, arccal egymásnak fekvő csontváz került felszínre. A sajtó szerint 1450–1550 körül élhettek. Amint később kiderült, ennél korábban.
Két másik csontvázat is találtak. Egyiknek a medencecsont fölötti része a zárda kerengőjének belső, nyugati alapja alatt fekszik. Testének felső része a fal alatt fekszik. Ez alól bal karja vége és néhány ujja, és a térde fölött vezető nem túl vastag csatorna mögül kibújó két lábszár- és egyik sípcsontja látszik ki. A feltárás északi szélén, hosszában félig a kerengő ugyancsak belső, de ezúttal északi falának alapja alatt gyermekcsontváz fekszik. Mellkasának jobb oldala, néhány bordája van az alapon kívül.
Kérdés, mikori a sírkert, melynek ez a részlete napvilágra került? Mert világos, hogy az egykori építők egy régi, már nem használt, elfeledett temető sírjaira alapozták a zárda falait. Meg kell említenünk, hogy valamennyi csontváz, a Rómeó és Júliának mondott páros is, keresztény szokás szerint kelet–nyugat tájolású, fejjel nyugat felé fekszik. Tehát keresztény szokás szerint temették el őket. De mint említettem, nem a zárda udvarára, mert akkor az épület még nem létezett.
1092 előtt nem templom mellé temetkeztek. E korai temetőket, bár keresztényeket hantoltak el bennük, félpogánynak mondják. Ennek a helyzetnek Szent László 1092. évi szabolcsi zsinaton hozott I. törvénye 25. fejezete szándékozott véget vetni: „Aki […] nem a templom mellé temeti az ő halottjait, tizenkét napon át vezekeljen kenyéren és vizen, kalodába zárva.” (Corpus Juris Hungarici – Magyar Törvénytár. 1000–1526. évi törvényczikkek. Millenniumi emlékkiadás. Szerkesztette Dr. Csiky Tamás, Dr. Kolosvári Sándor, Nagy Gyula, Dr. Óvári Kelemen, Tóth Lőrincz, Dr. Márkus Dezső. Franklin-Társulat, Budapest, 1899., 57–59., 89.). A törvény alkalmazásához idő kellett, ezért Kálmán király törvényeinek első könyve 73. fejezete 1096-ban ismét kitért erre: „Keresztyének temetése ne másutt, hanem a templom csarnokában legyen.”
Ennek alapján az első keresztény temető Kolozsvárt a korai Szent Mihály-templom mellett létesült, melynek egy részletét a főtéri föld alatti illemhely déli szomszédságában Méri István tárta föl 1943-ban. A tizennégy napvilágot látott sírból háromban S végű hajkarikát, XI–XII. századi, XIII. század eleji magyar női hajviseleti kelléket találtak. 1968-ban az illemhely és a Szent Mihály-templom közötti villanyoszlop alapozásakor is egy S végű hajkarika és egy hajtű került elő. Ugyanebben az évben a templom északi falától 30 m-re föld alatti áram-átalakító (transzformátor) aknájának ásásakor további sírok kerültek napvilágra. Ezek fő melléklete ugyancsak S végű hajkarika volt.
1995-ben Mátyás király szülőháza előtt gázvezeték árkának ásása közben Sorin Cociş a Főtéren Méri István által feltárt 14 sírral azonos korú női sírt tárt föl. Erre a benne talált S végű hajkarikából lehetett következtetni. E sír alapján megállapítható, hogy az egykori temető a Méri István által föltárt részletnél észak felé jóval nagyobb kiterjedésű volt, továbbá az, hogy az Óvárnak ez a része a XI–XII. században, továbbá a XIII. században a tatárjárásig, nem lakott terület, hanem sírkert volt. Vagyis az Óvár akkor még nem létezett. Most a zárda udvarán egyetlen korhatározó leletre bukkantak, egy Károly Róbert-pénzérmére. Ő érvényesen harmadszorra megkoronázva 1310 és 1342 között uralkodott, de a történelemtudomány az 1308. évi királyválasztó országgyűlés alapján második megkoronázása évét tekinti uralkodása kezdetének.
A felszínre került sírok korát azonban ezzel az érmével nem lehet meghatározni. Az eredetileg domonkos zárda létéről az első adat 1397-ből való. Azonban a templommal együtt korábban is léteznie kellett, hiszen a tatárjárás idején elpusztult település újjáélesztésére idetelepített szászok és vendégek érkezésük, 1270 után valamikor templomot is építettek. Feltételezhetően zárdát is emeltek melléje.
Ugyanakkor okirat említi, hogy 1455-ben Hunyadi János a kolozsvári domonkos zárda építésére évenként 50 forintot érő sót adományozott a széki sóaknából. A két említett csontváz helyzetéből arra következtethetünk, hogy ekkor, a már nem használt temetőben épült a zárda. Így került a feltárt csontvázak fölé az épület alapja. Kérdés, vajon a temető a XIII. század végén, a XIV. elején, a szászok által emelt kis óvári templom mellett jött létre, majd alig néhány évtized múltán fölhagyták, és építkezni kezdtek az egykori sírok fölé? Itt újabb kérdést tehetünk föl: feltételezhető-e, hogy a most föltárt sírok a korai Szent Mihály körüli temető északi szélén voltak? Ha arra gondolunk, hogy annak idején a holtak hozzátartozói nem tolongtak, mint manapság az újtelepesek, valamelyik régi sír megvásárlására, majd kirámolására, igennel válaszolhatunk. Volt hely bőven, új sírt lehetett ásni, s a temető szabadon terjeszkedhetett észak felé, a később, a tatárjárás után létesített óvári területen.
Egyelőre azonban úgy tűnik, az egyetlen, ami biztos, az az, hogy semmi sem biztos. Pontos választ minderre csak akkor kaphatunk, ha a szén C14-es izotópjával meghatározzák a felszínre került csontok korát.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

2014. január 19.

Winkler Gyula: példaértékű a lupényi magyar közösség helytállása
„A dél-erdélyi szórványközösségek számára példaértékű a lupényi magyar közösség helytállása, konok küzdelme a megmaradás érdekében. Ez a közösség azért dolgozik, hogy a fontos magyar intézményeket, az iskolát, az egyházakat, a civil szervezeteket megtartsa abban az egységben, szolidaritásban, amely mindig is jellemezte a Zsil-völgyi bányavidéket” – fogalmazott Winkler Gyula szombaton délután Lupényban, ahol az RMDSZ helyi szervezetének tisztújító közgyűlését tartották. Az RMDSZ megyei elnöke kitért a térség gazdasági helyzetére, rámutatva arra, hogy a nagy parlamenti többséggel rendelkező, kormányzó Szociál-Liberális Szövetség nem tudott olyan intézkedéseket meghozni, amely új munkahelyeket teremtve, javítva az infrastruktúrát, stabilizálta volna Zsil-völgyének gazdaságát. Folytatva ezt a gondolatmenetet, Dézsi Attila, Hunyad megye volt prefektusa megerősítette, nemcsak hogy érdektelen a Zsil-völgyének gondjai iránt a jelenlegi kormány, de az előző kabinetek kezdeményezéseit is vakvágányra terelte, annak ellenére, hogy ezek a tervek segítették volna a térséget, hogy korszerű, 21. századi technológiával folytatni lehessen a szénbányászatot. Winkler Gyula beszélt az aktuális politikai kérdésekről, valamint ismertette a május 25-én sorra kerülő Európai Parlamenti választás célkitűzését. „2012-ben a helyi választások alkalmával a lupényi magyarságnak sikerült visszaszerezni a nyolc évvel korábban elvesztett önkormányzati képviseletet, viszont később a parlamenti választásokon sokkal gyengébben eredményt mutattunk fel itt Lupényban, de általában Hunyad megyében is. Célkitűzésünk, hogy Lupényban és az egész megyében a legutóbbi önkormányzati választás eredményét érjük el májusban, bizonyítva ezáltal közösségünk erejét” – fogalmazott Winkler Gyula. A közgyűlést Dezméri István ügyvezető elnök vezette, meghívottként részt vett és beszédet mondott Széll Lőrinc, a Megyei Képviselők Tanácsának elnöke. Benedekfi Dávid önkormányzati képviselő, a lupényi RMDSZ szervezet elnökének tevékenységi beszámolóját egyöntetűen fogadta el a közgyűlés és újabb két év bizalmat szavazott meg a régi-új elnöknek. Az új választmány fiatalodott, ugyanakkor a közgyűlés módosította a városi szervezet működési szabályzatát. Ennek értelmében négy körzetet hoznak létre, amelyeknek felelőse lesz, a körzetesítés célja, hogy elősegítse a kapcsolattartást minden egyes magyar családdal, nagyobb támogatást szerezve ezáltal a közösségépítő kezdeményezéseknek.
Közlemény
Erdély.ma,

2015. március 23.

Idei örökségőrzők
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2015. május 4.

Hunyad Megyei Magyar Napok
Közösségi majális
Nagyszerű hangulat uralkodott a Hunyad megyei magyarság körében május elsején. A hagyományos majálist ezúttal a Magyar Napok keretében töltötték együtt Déván, Lozsádon és Vajdahunyadon egyaránt.
Déván a Magyar Ház udvarán került sor a majálisra, melyre a helyiek szép számban jöttek el, többen, mint ahányra a szervezők számítottak. Idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát a magyar napok nyitórendezvényén. A gyerekek kézműves-foglalkozásokkal szórakoztak, az ifjak pedig jót fociztak. Eközben a szervezők (RMDSZ, a nőszervezet és a Téglás Gábor Iskola) két üstben főzték a finom gulyást, hiszen az nélkülözhetetlen kelléke bármilyen szabadtéri magyar szórakozásnak. Közben a közönség felszabadultan beszélgetett, sörözgetett, hallgatta a jó magyar zenét, vagy Winkler Gyula EP-képviselővel és a többi RMDSZ-es vezetővel beszélgetett, viccelődött.
Mire elkészültek a finom falatok, a hangulat már nagyszerű volt, melyet a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja csak fokozott mezőségi, székelyföldi és szilágysági néptáncaival. A dévai Trio Forte pedig örökzöld magyar dalokkal kényeztette el a közönséget, s később már miccssütésre is sor került.
Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke az elmúlt 25 év megvalósításai hangsúlyozásával és az előttünk álló teendők felvázolásával köszöntötte az egybegyűlteket, köszönetet nyilvánítva mindazoknak, akik tetteikkel hozzájárultak a szórványmagyarság sorsának javulásához – az idei Magyar Napok ugyanis 25 év a 25 évesekért mottó alatt zajlanak. Ugyanakkor bejelentette, hogy Csatlós Zsófia tanítónő és Koppándi-Benczédi Ildikó unitárius tiszteletes asszony javaslatára gyűjtési akció indul a hányatott sorsú magyar történelmi örökség rendbetételére. Idén a lozsádi református templom renoválására gyűjtenek.
Lózsádon, Hunyad megye talán legkisebb szórványfalujában is együtt majálisozott a maroknyi magyarság. Az istentisztelet után az iskola udvarán gyűltek össze a helybéliek, ahol a község polgármestere is köszöntötte őket. Ott is finom gulyás, illetve a csernakeresztúri hagyományőrző együttes fellépése fokozta a hangulatot.
Nem az volt a hagyományőrző együttes fiataljainak egyetlen fellépése, este otthon, saját falujukban is felléptek, amikor egy másik bukovinai székely hagyományra, a májusfaavatásra került sor.
Művészet, testvérkapcsolat és gasztronómia
Szombaton Vajdahunyadon a Corvin-Savaria Magyar Házban került sor hasonló majális ünnepségre, melynek átütő sikerét még az egész napos eső sem tudta beárnyékolni: a magyarok nagy számban jöttek el, a 4 üstben főzött gulyás elfogyott, sőt, a lelkes helyi asszonyok által készített finomabbnál finomabb palacsinták is. Jóllehet az egybegyűltek a sátorok alatt húzódtak meg az eső elől, a mulatság mégis estig elhúzódott, kellemes meglepetést szerezve ezáltal a szervezőknek, akiket korábban az időjárási viszonyok igencsak elkeserítettek.
A kohászvárosban azonban a majálisnak művészi vetülete is volt, a helybéli magyarság művészei saját alkotásaikat állították ki. Balázs Tibor festményeket és szobrokat, Takács Ibolya, Kofity Magdolna és Demeter Annamária gobelineket, hímzéseket és egyéb hagyományőrző kézimunkákat, Kún Árpád nyugalmazott református lelkész pedig az erdélyi szász erődtemplomokról szóló fényképeit.
Ugyancsak ekkor emlékeztek meg a Vajdahunyad és Szombathely testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulójáról, ez volt az első (ha nem éppen a legelső) ilyen jellegű kapcsolat erdélyi és anyaországi település között. 25 év alatt a szombathelyiek sokat segítettek a vajdahunyadi szórványmagyarságnak, a testvérkapcsolat nevét viselő Corvin-Savaria Magyar Ház létrehozásához is jelentős támogatást nyújtottak, s számos gyereket táboroztattak a Balatonon – mérlegelte a negyed évszázadot Györfi Jenő egykori vajdahunyadi RMDSZ-elnök. Kofity Zoltán, a kohászvárosi RMDSZ jelenlegi elnöke köszönetet mondott a Vas megyeieknek az elmúlt 25 évért, és reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat a jövőben is ugyanilyan gyümölcsöző marad. Márton Ferenc, a szombathelyiek képviselője pedig megtisztelőnek nevezte a testvérvárosi kapcsolatot, melynek elmélyítését főleg a civil szféra terén látja megvalósíthatónak. Winkler Gyula amolyan jelképes szombathelyi nagykövetségnek nevezte a közös összefogással létrehozott Magyar Házat, a szórványt és a nyugat-dunántúli magyarságot összekötő hidat.
Amúgy a Magyar Ház régi épületében, két szobában helytörténeti jellegű múzeumot szándékoznak létesíteni, ismertette a helyzetet Takács Aranka helyi tanácsos. A dévai magyarházban ugyanis van már egy bukovinai székely szoba, Vajdahunyadon is hasonlót terveznek, ezért felkérik azokat, akik tehetik, adományaikkal segítsenek: régi tárgyakat, régi bútorokat, népművészeti anyagokat, mindent, ami a vajdahunyadi magyarság múltjáról tanúskodik, szívesen fogadnak.
Művészet másféleképpen
Míg Vajdahunyadon majálisra gyűlt össze a magyarság, Petrozsényban és Lupényban néptánc-előadással kezdődtek a Magyar Napok. A várpalotai testvérváros Cserregő néptáncosai nagy sikert arattak a Petrozsényi Városháza márványtermében, ahol erdélyi, moldvai csángó, alföldi és dunántúli táncokkal örvendeztették meg a bányavidéki magyarokat, majd az előadás végén fel is kérték táncra a közönséget. Wersánszki Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dezméri István, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta a Zsil völgyében amúgy is jelentős hagyományokra visszatekintő multikulturalizmus fontosságát. Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő megköszönte a várpalotai néptáncosoknak, hogy a mai modern világban a nemzeti hagyományok ápolását választották, a közönség pedig vastapssal díjazta a vendégeket.
Eközben Déván az unitárius parókián a petrozsényi Kuron-Békési Wilhelmina képzőművésznő vegyes technikával készített, ötletes alkotásait mutatta be.
Vasárnap délelőtt is a művészet volt a Magyar Napok témája, ezúttal anyák napja alkalmával a Téglás-iskola diákjai versekkel, dalokkal és táncokkal fejezték ki hálájukat. A legnagyobb tapsot nyílván a legkisebbek, az aranyos apró óvodások kapták, de a többiek színvonalas előadásai is nagy sikert arattak. A Magyar Házban végül is egy tűt sem lehetett volna elejteni, annyian gyűltek össze a Kun-Gazda Kinga tanárnő, RMDSZ-es nőszervezeti elnök által szervezett ünnepségre, melyet a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub bukovinai székely dalai zártak. Lengyel Izabella tanítónő ezúttal is kitett magáért, roppant színvonalas előadással kényeztette el a közönséget, ő készítette fel ugyanis a legtöbb diákot, és a nyugdíjasklub kórusát is ő vezényelte.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2016. március 15.

Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóra
Sáromberke és a Telekiek
Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott.
A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt.
A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak.
Sáromberkének két nagy utazója van
A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész.
A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia.
A kötet méltatása
A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos.
A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár.
A szerző vallomása
Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen.
A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg.
A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg.
Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)

2016. július 11.

Búcsú Szabó Miklóstól
Folyó év július 9-én, 84 éves korában elhunyt Szabó Miklós, a történelemtudományok doktora, ny. tudományos főkutató. Tudományos tevékenységét levéltárosként kezdte, főiskolai tanárként folytatta, és tudományos főkutatóként több évtizeden át tanulmányozta múltunk forrásait. Az erdélyi magyar oktatás- és elittörténet, pontosabban az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a feltárása terén végzett kimagasló eredményei szellemi műveltségünk történetének példaértékű megvalósításai.
Miki, ahogy szólítottuk mindnyájan, ismerősei és barátai, nemcsak szakmabeli kolléga volt, hanem jó barát is. Ismeretségünk túlnőtt a levéltáros–kutató viszonyon. Évek hosszú során több alkalommal dolgoztunk együtt kutatási tervek megvalósításán, kéziratok szakvéleményezésén, szakmai megbeszélések szervezése és lebonyolítása terén, valamint tanulmánykötetek szerkesztésén. És tettük mindezt kollégaként és jó barátként.
Ezen soraimmal búcsúzom tőled, mivel távollétem megakadályoz abban, hogy ravatalodnál mondhassam el búcsúszavaimat. És önkéntelenül eszembe jutnak az együtt töltött alkalmak, megismerkedésünk, sűrű szakmai és baráti beszélgetéseink. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor kezdő levéltárosként hasznos tanácsokat kaptam tőled, a tapasztalt levéltárostól. És mindig úgy éreztem, hogy szakmai eszmecseréink tanulságosak voltak számomra. Rendezvényeink, kutatási témáink tervezésénél, elgondolásaink megbeszélésénél véleményedre, helyes meglátásaidra mindig számíthattunk.
Forráskiadásaid a ma és a jövő kutatói számára nélkülözhetetlen adatbázisokká váltak. A dolgozataidon végig nyomon követhető igényességed példaképpen áll előttünk. A tudományos kutatómunkát folytattad akkor is, amikor ezen tevékenység útjába számtalan akadályt gördített a múlt század nyolcvanas éveiben a totalitarista rendszer. Tudományos munkásságod 1990 után kiterebélyesedett. Sikerült befejezned az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását összefoglaló többkötetes munkát.
Sajnos az utóbbi években megrendült egészséged megakadályozott terveid mAradéktalan megvalósításában. De nem feledjük, hogy hittel és az eredményeiddel szemben érzett felelősséggel tetted mindazt, amit a tudományművelés terén végeztél. Ennek megfelelően jártad végig a nemegyszer göröngyösnek bizonyult tudományos pályát.
Ami mAradandóan tanúskodik e földön végzett munkád értékéről, ami fenntartja emléked, az a szellemi alkotásod. Munkásságod eredményét hasznosan gyümölcsöztethetjük nemcsak mi, hanem utódaink is.
Miki barátom, munkádat becsülettel bevégezted, adjon neked békés nyugodalmat a drága anyaföld!
Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus
Szabó Miklós /Sáromberke, 1932. nov. 13. – Marosvásárhely, 2016. júl. 9./
Főbb művei
Szabó Miklós-Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521-1700 /Szeged, 1992/
Szabó Miklós, Simon Zsolt, Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között 1-2. /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/
Szabó Miklós-Szögi László: Erdélyi peregrinusok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998/
Sáromberke 1319–1994 (társszerzők Berekméri István, Nagy Géza, Tonk Sándor, Kolozsvár, 1994);
Búzásbesenyő (társszerző Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1995);
Mesél a múlt. Csíkjenőfalva 800 éves története (társszerző Jakab Sámuel, Marosvásárhely, 2001);
A Maros megyei magyarság történetéből (társszerző, társszerkesztő, Marosvásárhely, 1997);
Marosvásárhely történetéből (társszerző, társszerkesztő Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1999)
Népújság (Marosvásárhely)

2017. március 30.

A kolozsváriak és a régészek esete
Ismét régészeti ásatások folynak a kolozsvári Szent Mihály templom környezetében. A város szimbólumának számító, több évszázados épület bejárata előtti ásatásnál látványosabb és szembeszökőbb helyszint keresve se találhatnánk, így érthető, hogy a helyi magyarság nagy érdeklődéssel figyeli a régészek munkáját. Sajnos, bizonyos internetes fórumok hozzászólásaiból ítélve, a nagyközönség és a kolozsvári magyarság viszonya a régészettel még mindig a funari időszak sérelmeit hordozza. Itt az ideje ezt végérvényesen lemosni.
Kolozsvár főterén már a XIX. század végén is folytak ásatások, amelyet a nagyközönség láthatott vagy figyelemmel követhetett. Érdemes lenne kis kutakodással utánajárni, hogyan vélekedett a korabeli dualizmus-kori sajtó a Kolozsváron vagy Magyarországon folyó ásatásokról. Bár a kincses városban folyó apróbb ásatások nem is hasonlíthatóak Szőny, Gyulafehérvár vagy Óbuda nagy területű, szisztematikus városi ásatásaihoz, mégis minden bizonnyal a régészek munkája jelen lehetett a kollektív mentalitásunkban már a századfordulón is. Munkájuk megítélése még aligha váltott ki különösebben vehemens – negatív, vagy pozitív – érzelmeket. A két világháború közötti és különösen a Méri István nevéhez köthető 1940-es évekbeli ásatás – már sokkal inkább fűszerezett volt a politikától és a nemzetiségi kérdéstől. Presztízskérdés volt, hogy a bécsi döntés (vagy diktátum) utáni „kismagyar” világban Kolozsváron a régészek magyarok után kutakodjanak. Ez meg is történt – az ásatás részletes bemutatására azonban negyven évet kellett várni. Nem segített a kolozsvári magyarok és a régészet, mint tudományág és annak művelői közötti kapcsolaton az 1974-es városnév-változtatás sem, annak ellenére, hogy Bodor András és mások ismeretterjesztő cikkek sorozatában próbálta elmagyarázni, miért is fontos Kolozsvárnak – igy azok magyar lakosságának is – a római múlt és annak emlékei. A Ceausescu féle nacionalista történetírás megkövetelte, hogy elsősorban dákok és rómaiak után kutakodjanak a kolozsvári régészek is. Magyar és középkori leleteket elhanyagolták, a ritkán előbukkanó temető-részleteket nem közölték vagy elbagatellizálták. Ez a torz történeti narratíva oda vezetett, hogy a kolozsvári magyarság a régészek munkájában a pártpolitika és túlfűtött nacionalizmus vájóit és szolgálóit lássa, munkájukat megvesse és ellenezze.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-27

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998